Tisztelt HiFi-barátok

Tökéletes bizonytalanságba zuhantunk a 2020 szeptemberi lelkesedés után alig pár nappal Azt hittük, hogy lehet, de végül kiderült, hogy mégsem. Akit kellemetlenül érintett az, hogy csak a jövő esztendei dátumot látta, és alatta pedig a lelkes sorokat, azoktól elnézést kérünk. Nem volt lelkierőnk foglalkozni a dologgal, mert közben az is kiderült, hogy a szállodát legközelebb már nem úgy hívják majd mint korábban. Az már csak hab a tortán, hogy már hozzá is kezdtek a felújításához. Ez persze jó hír ami mellett csak remélni tudjuk, hogy nem emelik majd az áraikat.

Ami most a legfontosabb, egyrészt hogy ne legyünk betegek, másrészt, hogy bízzunk  a szebb jövőben, abban hogy 2021 novemberében, már túl leszünk a nagy járványidőszakon és egy év kihagyás után ismét megrendezhetjük a HIFI SHOW kiállítást.

Álljon itt biztatásul, hogy minden korábbi és erre az évre vonatkozó kiállítók részéről történt foglalás, jövőre is érvényben marad ezt jelöljük is a kiállítói térképen. Ugyancsak érvényes maradnak azok a regisztrációk, melyeket kedves látogatóink idén eszközöltek.

Végszóként pedig álljon itt ez a mondat

Szeretettel várjuk a hifi barátait és tisztelt kiállító partnereinket jövőre 2021 november 6/7-én a váci úti Westend Hotel Budapest épületében a 21. Hifi Show alkalmával.

Soltész Rezső

Monitor Audio Gold 300 és Roksan elektronikák

A lenyűgöző megjelenésű, több mint egy méter magas, padlón elhelyezhető Gold 300 háromutas hangsugárzó készülékháza két, 6,5 hüvelykes mélysugárzót, egy 4 hüvelykes középsugárzót és egy nagyfrekvenciás szalagsugárzót rejt magában.

Roksan

Az Egyesült Királyságban alapított 30 éves Roksan a világ egyik legelismertebb neve a hifi világában.

Termékeit világszerte több ezren választották, akik érdeklődnek a minőségi zene és a brit hangtechnika iránt.

Várunk az Extreme Audio szobáiban.

A Monitor Audio hangfalak és Roksan elektronikák meghallgatására sok szeretettel várjuk a MÓR teremben.

Extreme Audio

Monitor Audio Silver 300 és Roksan elektronikák

 

A Silver 300-as a megújult, díjnyertes Silver széria második legnagyobb modellje.

40 évnyi fejlesztés eredménye az esztétikai tökéletesség, a részletgazdag hangzás, a pontos térleképezés, a dinamika, ami minden Silver modellt jellemez.

Dőljünk hátra és élvezzük a mérnöki precizitás és a csodálatos dizájn kombinációját.

Roksan

A 30 évvel ezelőtt alapított brit Roksan az egyik megismertebb név a hifi világában.

Nemzetközileg többszörösen díjnyertes termékeket kínál az igényes hifi rajongóknak.

A Roksant az újságírók, a forgalmazók és az ügyfelek is nagyra értékelik az egész világon.

Várunk az Extreme Audio szobáiban.

A Monitor Audio hangfalak és Roksan elektronikák meghallgatására sok szeretettel várjuk a SOPRON teremben.

Extreme Audio

Klipsch Forte III és SYNTHESIS ROMA 96DC+ integrált sztereó erősítő

Az először 1985-ben bemutatott Forte gyorsan az egyik legnépszerűbb Klipsch modell lett. Az elegáns design és a kiemelkedő teljesítmény miatt a Forte kitűnik a versenytársak közül.

Klipsch Forte III – NAGY HATÉKONYSÁG + NAGY TELJESÍTMÉNY

2017-ben a Klipsch újra bemutatta a Forte-t a Heritage sorozat részeként. A Forte III megújult külsővel és a legújabb akusztikai fejlesztésekkel rendelkezik, miközben megtartja a Klipsch-re oly jellemző precíz hangzást.

SYNTHESIS ROMA 96DC+

Elegancia és stílus. Ez jellemzi a Syntesis új ROMA 96DC+ 25 W A osztályú integrált sztereó erősítőjét.

A hang tökéletes, szellős, dinamikus, élénk és hihetetlenül zenei.

Az emberi hang tisztasága és a hangszerek pontossága lélegzetelállító.

A kivitelezés az állandó technológiai kutatások és a részletekre való odafigyelés teszi egyedivé minden Synthesys terméket. Minden alkatrészt Olaszországban gyártanak és kézzel készítenek a vállalaton belül.

A KLIPSCH hangfalak és Syntesis elektronikák meghallgatására sok szeretettel várjuk a BOARDROOM 2 teremben.

Extreme Audio

SVS egy igazi “All rounder”

Az idei kiállítás lehetőséget fog nyújtani arra, hogy az érdeklődők saját bőrükön is megtapasztalják az SVS szakértelmét. Ebben a széleskörű szakmai elismeréseket bezsebelő (többek közt EISA díjjal is jutalmazott) SB-4000 fog segíteni! A 35 cm-es hangszóróval felvértezett, 1 200 W folyamatos terhelhetőségű monstrum a gyártó Ultra Tower szériájával karöltve fog gondoskodni a hatásos ízelítőről. Ugyanitt az érdeklődők találkozhatnak majd az SB12-NSD és PB12-NSD limitált kiadású, akciós áron megvásárolható mélyládákkal (házimozi fejlesztőknek nem mindennapi lehetőség)!

Akik pedig nyitottak a modern multimédia és az intelligens házhangosítás iránt, azok megismerhetik az SVS Prime Wireless termékcsaládját is, amely vezeték nélküli funkciókat és multiroom képességet is kínál.

A Home Movie SVS bemutatóit a kiállítás M szintjének Somló termében tekintheti meg az érdeklődő látogató…

www.homemovie.hu

SVS & Emotiva – Amerika hangja… – Home Movie

A házimozi megszállottak köreiben előbb vagy utóbb elhangzik az aktív mélysugárzók (és nem mellesleg hangfalakra) készítésében élen járó SVS neve. A cég alapítója és igazgatója, a törekvő látásmóddal megáldott Gary Yacoubian mai napig csak azt tartja szem előtt, hogy termékei megalkuvás nélküli, világszínvonalú teljesítményt nyújtsanak. Ez a filozófia emelte az SVS-t a világ legjobb mélyláda márkái és nem mellesleg a leggyorsabban fejlődő hangfal szakértői közé.

Az idei kiállítás lehetőséget fog nyújtani arra, hogy az érdeklődők saját bőrükön is megtapasztalják az SVS szakértelmét. Ebben a széleskörű szakmai elismeréseket bezsebelő (többek közt EISA díjjal is jutalmazott) SB-4000 fog segíteni! Ugyanitt az érdeklődők találkozhatnak majd az SB12-NSD és PB12-NSD limitált kiadású, akciós áron megvásárolható mélyládákkal (házimozi fejlesztőknek nem mindennapi lehetőség)! Akik pedig nyitottak a modern multimédia iránt, azok megismerhetik az SVS Prime Wireless termékcsaládját is, amely vezeték nélküli funkciókat és multiroom képességet is kínál.

Minek köszönheti sikerét az Emotiva? Dan Laufman és csapata az audio iparág neves márkáinak dolgozott. Dan hosszasan tűrte a rendszer gyengeségeit és a szüntelenül felfelé kúszó árakat. Végül mindezt megelégelte és úgy döntött, hogy tesz valamit az ügyért. Így született meg az Emotiva. Hang-megszállottak, mérnökök és szakértők csapata. Mind egyetlen ügyért dolgoznak, hogy a felhasználó a hifi és házimozi világát teljesen új szinten élje át.

Az Emotiva készítette el a piac egyik legjobb ár/érték arányú házimozi processzorát. Emellett széleskörűen konfigurálható, analóg előerősítőjük, az XSP-1 is segített megerősíteni a „megfizethető high end” fogalmát. Mi több, saját fejlesztésű, moduláris felépítésű végerősítőkkel is előrukkoltak. Mindezt azért említjük, mert a kiállításon történetesen ezek az erőművek (XSP-1 és a jelenlegi referencia szintű, 1-2-3 csatornás kiosztásban rendelhető XPA DR) fogják megszólaltatni az említett a hangsugárzókat!

A házimozi csúcsát a „privát mozi” élmény jelenti. Utóbbihoz elengedhetetlen, hogy ugyanazt halljuk, amit a filmek hangstúdiójában ülő, térhatású hangsávokkal dolgozó hangmérnökök. Közülük sokan az M&K Sound termékeire esküsznek. A Home Movie e termékeket is kihelyezi a kiállításon azoknak, akik komolyan érdeklődnek a személyre szabott, felsőszintű moziélmény iránt.

A szórakoztató elektronika fogalma mára kiszélesedett, ennek megfelelően nem csak hagyományos hangrendszerekkel lehet majd találkozni, hanem olyan megoldásokkal is, amelyek a modern felhasználók mindennapjait is segítik. Ilyen például az erős pozíciót betöltő BlueSound, amit szintén ebben a teremben ismerhetnek meg jobban a látogatók. Az említett gyártókról és termékekről a rendezvényen további érdekességeket, információkat osztanak meg Önökkel a Home Movie munkatársai!

www.homemovie.hu

Zappiti Blu-Ray menü támogatással

Örömmel jelentjük be az új Zappiti Beta firmware-t, mellyel a Zappiti 4K HDR készülékek már támogatják a Blu-Ray és a 4K UHD Blu-ray menük megjelenítését!

A (3.12) Béta verzió pendrive-ról telepíthető, letölthető az alábbi linken:
http://zappiti.com/zappiti-firmware-beta.html
OTA frissítés előre láthatóan karácsonyra várható.

 

Kellemes filmezést kívánunk!

– AV-Land –

NATIV magyarországi premier a HiFi Show-n!

A hongkongi székhelyű NATIV startupként jött létre 2016 júniusában, közösségi finanszírozással. A termékfejlesztéshez és a gyártás beindításához kért kb. 112 ezer dollár helyett több, mint a háromszorosát kapták meg az ötletet meggyőzőnek találó önkéntes támogatóktól. A cél megfizethető, de minden tekintetben kompromisszumok nélküli, high-end komponensek megalkotása volt, melyek a különböző formátumú és minőségű zenefájlok lejátszását és erősítők számára használható analóg jel előállítását végzik el. Gyakorlatilag az elmúlt évtizedek CD/SACD lejátszóinak utódját akarták elkészíteni, amely az optikai lemezek utáni korszakban lehet iránymutató eszköz a minőségi zenelejátszás piacán. Pár hónapon belül kiderül, mennyire sikerül mindezt elérni a mindössze 1500–1700 dolláros NATIV komponensekkel.
x

x

A NATIV termékcsalád jelenleg 4 készülékből áll:
VITA
 
Gyakorlatilag minden ismert digitális kimenettel rendelkező hálózati, USB és HDD zenelejátszó, beépített fullHD felbontású 11,6″-es érintőképernyővel, HDMI-vel és két belső 2,5″-es SSD/HDD fiókkal (RAID0 vagy RAID1 támogatással). Elődleges feladata a különböző digitális zenefájlok (MP3-tól kezdve az ALAC-on és FLAC-on át egészen a DSD256 és DXD formátumokig, 32-bit/384 kHz-ig) feldolgozása, dekódolása. A szabványos digitális adatfolyammá alakított zenéket ezután digitális kimenetein (optikai, koax, USB, BNC és AES/EBU) képes továbbítani egy külső DAC vagy digitális bemenettel rendelkező erősítő számára. Nem csak digitális kimenetein, de hálózaton keresztül is továbbítható a zene. A cél lehet bármilyen Bluetooth-os hangszóró (természetesen aptX™-kompatibilitással a veszteségmentes streameléshez), DLNA-s, AirPlay/AirPlay 2-es és Google Cast lejátszó, de akár egy SONOS készülék is.
 x
x
A VITA internetrádiókat és számos online zenei szolgáltatást is támogat (pl. Spotify, Tidal, Apple Music, Google Music), beleértve pl. a YouTube-ot és YouTube Music-ot is, ahol filmek és videóklippek is lejátszhatóak beépített kijelzőjén vagy HDMI-kimenetén keresztül, akár 1080p felbontásban. Bár nagyon kényelmesen kezelhető, nem vagyunk rákényszerítve a beépített képernyő használatára, infra távvezérlőt és iOS, valamint Android mobil appokat is kapunk a VITA kezeléséhez.
x
x
WAVE
 
USB, optikai, koax és AES/EBU digitális bemenetekkel rendelkező DAC, amely dizájnban tökéletesen illeszkedik a VITA-hoz, előlapján két 2,7″-es OLED kijelzővel és érintőgombokkal, melyek segítségével számos működési paraméter állítható – de távvezérelhető a NATIV mobil appal is a VITA-n keresztül. A digitál-analóg átalakítást két darab 24-bites, 192 kHz-es Burr-Brown DSD1792A DAC chip végzi, amely DSD és PCM formátumok feldolgozására is képes 132 db-es dinamikatartomány mellett. A WAVE által analóggá alakított adatok RCA és XLR-kimeneteken keresztül tetszőleges erősítőre, végfokra továbbíthatóak. Az analóg kimenet főbb paraméterei magukért beszélnek:
– Dinamikatartomány: 127 dB
– THD: kisebb, mint 0,0005%
– Csatornaszeparáció: jobb, mint 120 dB
x
x
A WAVE nem csak a VITA-hoz (USB-n keresztül), de bármely már digitális hangforráshoz is csatlakoztatható, USB-s DAC-ként minden Audio Class 2.0 eszközt támogató operációs rendszerrel (macOS, Windows, Android) használható. Beépített fejhallgató-erősítővel és -kimenettel is rendelkezik, így akár további erősítő nélkül is hallgatható.
x
x
PULSE
A VITA és a WAVE mellé fejlesztett, de (megfelelő átalakító kábelekkel) más eszközökkel is használható high-end tápegység. Összesen 25 darab, különálló alacsony zajú lineáris szabályzó biztosítja az áramkörök minimális zajjal és interferencia nélkül történű működtetését. Különálló, dedikált tápegység biztosítja a WAVE DAC-jának órajelének előállításhoz szükséges áramot. A nem a hangért felelős áramköröket kapcsoló üzemmódú (SMPS) tápegység látja el árammal, a készülékház nem mágnesezhető a belső elektronika védelmének érdekében. A PULSE előlapján is – a WAVE-hez hasonlóan – két 2,7″-es OLED panel segít a különböző valós idejű információk megjelenítésében (feszültség, leadott teljesítmény, stb.), de természetesen ki is kapcsolhatók ezek  a kijelzők.
x
x
A PULSE kimenetének soklábú csatlakozói nem csak külön vezetéken továbbítják a VITA és a WAVE kulcsfontosságú áramkörei számára a tápot, de a teljes rendszer VITA-ról történő távvezérléséhez is ezeken a csatlakozókon folyik a kommunikáció:
x
X
DISC
Meglévő zenei CD gyűjteményünk digitalizálásához használható az egyetlen kijelző nélküli NATIV készülék; felső élén található nyílása mögött egy slot-in mechanikás CD-ROM működik. A DISC-be behelyezett CD-ken lévő zenei albumok azonosításához a VITA a Gracenote online adatbázist használja, ennek segítségével automatikusan kitöltésre kerülnek az ID-TAG infók és letöltődik a lemezborító az CD rippelése során. A beolvasáshoz MP3, WAV és FLAC formátumok választhatóak jelenleg, a fájlok pedig a VITA belső lemezeire kerülhetnek, hálózati tárhelyre közvetlenül (még) nem.
X
x
Valamennyi NATIV készülék kizárólag exkluzív anyagokat és alkatrészeket használ kívül-belül, és jelenleg kis szériában, kézzel készül. Valódi amerikai tömör fa, 7000-es szériás galvanizált alumínium, japán üveg (Asahi), svájci tápszűrő (Schurter), cseh toroid transzformátor (Nuvotem Talema), stb. Jelenleg a VITA és a DISC már elérhető, a WAVE és a PULSE decemberben kerül várhatóan forgalomba. A NATIV készülékei kétféle fából (juhar vagy dió) választható talppal rendelhetőek, és létezik fali tartó, és egy úgynevezett rendszerállvány is, utóbbival a VITA mögött helyezhetjük el egymásra fektetve a további komponenseket, ha spórolni szeretnénk a rendelkezésre álló hellyel az asztalon, bútoron.
x

x

A 4 NATIV készülékből a VITA biztosan ott lesz, a DISC talán ott lesz, a WAVE és a PULSE pedig bizonyosan nem lesz ott még a hazai forgalmazó, a NEON Multimedia bemutatóján (M szint, Szekszárd terem). A teljes kínálat várhatóan a jövő év elejétől érhető el Magyarországon és világszerte is. Addig is, készüljünk fel, válasszunk melléjük nekünk megfelelő erősítőt és hangfalakat!

További információk a gyártó és a magyar disztribútor weboldalán:

Synology router és médiaszerver az otthoni szórakozáshoz

Immár 10 éve van jelen a hazai piacon a világ egyik vezető NAS-gyártója, a Synology. A házimozi- és zenerajongók elsősorban mint médiaszerverekre, a hálózati film- és zenelejátszás kiszolgálóira gondolnak a hálózati háttértárakra (Network Attached Storage). Ezekkel a termékekkel – legalább is a Synology kínálatát tekintve – akár 180 darab merevelemez is egyetlen úgynevezett RAID tömbbe fűzhető, így akár 200 TB(!) fölötti tárhelyek is kialakíthatóak filmgyűjteményünk és zenefájljaink biztonságos tárolására. Ha ugyanis legalább 2 lemezfiók található a NAS-szerverünkben, máris tükrözve tárolható minden adatunk, és egy 8-lemezes modellnél is 7 lemez kapaciátást használhatjuk, miközben a 8-ból bármelyeik lemez meghibásodását adatvesztés nélkül vészelhetjük át a RAID5 megoldásnak köszönhetően. Mivel napjaink média- és zenelejátszói már szinte kivétel nélkül ethernet- és wifi-hálózatra is csatlakoztathatóak, gond nélkül élvezhetjük a médiafájlokat ezen biztonságos tárolókról – egyszerre akár a lakás valamennyi lejátszóján is. Otthonra – főleg, amióta már 12–14 TB-os merevlemezek is léteznek – legnépszerűbb modellek a 2–4 fiókos DiskStation-ök.
.
.
Egy komolyabb NAS azonban jóval több, mint egy biztonságos médiatár, hiszen – a számítógéphez képest minimális áramfogyasztás mellett – saját maga képes letölteni az internetről, távolról is elérhetővé teszi fájljainkat, IP-kamerákról rögzít, saját weboldalunkat futtatja, vagy éppen valamilyen számítógépet igénylő zeneszervert (Logitech Squeezebox szerver, ROON szerver, okostévét kiszolgáló DLNA-szerverek, stb.) futtat éjjel-nappal. A Synology NAS-okhoz a gyártó saját DLNA-szervert, Audio Station, Video Station és Photo Station alkalmazást (és ezek mobil eszközökről való használatához iOS és Android alkalmazásokat) kínál a multimédiás felhasználásokhoz.
Az Audio Station-ről mobilunkkal, számítógépünkkel (az Audio Station webes felületére belépve) a világ bármely pontján (pl. a strandon napozva) lejátszhatjuk kedvenc zenéinket vagy éppen internetrádiónkat. Az otthoni hálóztunk valamennyi DLNA- és AirPlay-lejátszóját felismeri az Audio Station, így ezen eszközökre is irányítható mobilunkkal, mint egy távvezérlővel a NAS-on tárolt zene. Ha az adott lejátszó nem tudna egy zeneformátumot (pl. FLAC, DSD) közvetlenül lejátszani, az Audio Station valós időben képes azt mondjuk WAV formátumra konvertálni számára. Ha USB-s Bluetooth adaptert csatlakoztatunk Synology NAS-unkhoz, akkor pont úgy használhatja Buletooth-os hangszóróinkat, mint a mobilunk, de természetesen a NAS-on tárolt zenék mennyisége nagyságrendekkel több lehet, mint ami egy telefonon elférhet. További szintet léphetünk az akár high-end zenelejátszás felé is, ha a NAS-hoz USB-s DAC-ot csatlakoztatunk, mivel ezeket is kezeli! Ekkor – természetesen a DAC-tól függően – csúcsminőségű zenelejátszó válik a NAS-ból, amit tabletről, okostelefonról és számítógépről is profi módon irányíthatunk.
.
.
Video Station alkalmazás elsősorban azok számára készült, akik időnként – mondjuk egy utazás során – távolról szeretnék lejátszani az otthon tárolt filmeket. Bár első látásra lehetetlen feladatnak tűnik mondjuk egy Blu-ray ISO fájl lejátszása interneten keresztül a korlátozott sávszélesség miatt, vagy éppen azért, mert a mobilunk nem támogatja ilyen formátumú, felbontású vagy bitsebességű filmek lejátszását, egy Synology NAS-szerver mégis megoldást jelenthet. A valós idejű transzkódolásra is képes modellek esetében ugyanis a NAS-on futó Video Station és a mobilon futó kliens meghatározzák a rendelkezésre álló kapcsolat sebességét, és ennek megfelelően újratömörítik az adott filmet, illetve akár a felbontását is csökkentik annyira, hogy az aktuális sávszélesség lehetővé tegye a zökkenőmentes lejátszást! A streamelt videókonténer pedig már a mobil számára is bizonyosan érthető pl. .mp4 formátum lesz, így valóban megnézhetjük Bul-ray filjeinket akár egy sok éves iPhone telefonon is nyaralás közben az otthoni szerverről. Az Audio Station-höz hasonlóan a Video Station is képes DLNA Media Renderer kompatibilitássall bíró médialejátszókra streamelni, de itt természetesen nem csak hangot, de a filmet is „ráküldhetjük” pl. okostévénk lejátszójára a Video Station mobil alkalmazát használva a telefonon, mint  – jelen esetben – távvezérlőn. A Video Station jukebox-képessége segít a filmgyűjtemény áttekintésében, mivel – a jobb médialejátszókhoz hasonlóan – internetes adatbázisokból (pl. imdb.com) letölti a fájlnevek alapján beazonosított filmjeinkhez azok adatait, leírását, borító- és háttérképeit, így látványos „jukeboxos” grafikus felületen böngészhetjük azokat. Ha kompatibilis digitális (DVB-C, DVB-T/T2, DVB-S) tévétunert csatlakoztatunk egy Synology NAS-hoz, akár műholdvevőként is használható lesz. Az elektronikus műsorújság alapján felvételeket készíthetünk közvetlenül a NAS-ra, streamelhetjük az élő tévéadást mobilra, számítógépre még az interneten keresztül is, és természetesen médialejátszóval is visszanézhetjük amit rögzítettünk.
.
.
Photo Station személyes és családi online fotóalbumok készítéséhez kínál látványos webes felületet, de természetesen dedikált mobil app ehhez a programhoz is jár. Elegendő események szerint mappákba rendezve Synology NAS-unkra másolni a fotókat, házi videókat, a NAS ezen „nyersanyagok” alapján elkészíti a bármilyen webböngészőben kényelmesen kezelhető fotóalbumunkat olyan extra szolgáltatásokat kínálva, mint a megfelelő jogosultságot kapott felhasználók számára engedélyezhető kommentelés vagy épp eredeti méretben való letöltési lehetőség, de a Google Maps használatával azt is láthatjuk a Photo Station-ben, mely felvételeink hol készültek a világ térképén. Többféle online képszerkesztő alkalmazás is integrálva van a Synology programjában, így még retusálhatjuk is a Photo Station felületén – akár a világ másik részéről is – a NAS-unkon tárolt képeket. Egy nyaralás során pedig a telefonunk beállítható úgy, hogy a vele készült fotók és videók internetkapcsolat (mobil vagy wifi) esetén azonnal szinkronizálódjanak az otthoni NAS-ra, így egyrészt máris biztonságban lesznek (pl. a telefon elveszítése esetén), másrészt az ehhez jogosultságot kapott ismerőseink azonnal láthatják a képeket, videókat. A Photo Station-ből közvetlenül oszthatóak meg a felvételek a legtöbb közösségi oldallal (Facebook, YouTube, stb.) is. Profi fotósok számára a Photo Station olyan funkciókat is kínál, mint a saját bemutatkozó weboldal, blog és korrektúrázási lehetőség az ügyfelek számára.
x
x
A kiállítás M szintjének Szekszárd termében „munka közben” is kipróbálhatóak lesznek a Synology legújabb otthoni modelljei a fenti alkalmazásokkal, és megtekinthető a gyártó első és vadonatúj mesh-routere az MR2200ac, amely az elsők között teszi elérhetővé otthoni és irodai környezetben gazdaságos mesh wifi-hálózat létrehozását és igény szerinti bővítését.
x
x

Pro 4K és egyéb Dune HD médialejátszók

Dune HD cég a világ egyik legjobban ismert, vezető médialejátszó és set-top-box  gyártója. A Házimozi és HiFi Show látogatói az elmúlt években rendszeresen találkozhattak a kiállításon is a márka aktuális termékeivel. A 2006 óta megjelenő prémium kategóriás készülékek több elismerést gyűjtöttek be a szaksajtótól, mint a terület bármely más konkurens termékei. Mára az univerzális médialejátszók piacának legnevesebb gyártója lett az USA-ban, Oroszországban és Hong Kongban is telephelyekkel rendelkező, de a gyártást Tajvanon és Kínában végző vállalat. A szoftverfejlesztő csapat Moszkvában működik, nekik köszönhető napjaink médialejátszóinak egyik leggyorsabb és legkönnyebben kezelhető, látványos kezelőfelülete.
                                                                                                                                                    .
.
2018-tól a kezdetektől fogva használt Sigma Designs után már Realtek médiaprocesszor köré is épít lejátszót a Dune HD – mivel nincs (még?) HDR-képes Sigma chip forgalomban –; a Dune HD Pro 4K az első ilyen modell. A felsőbb kategóriás elődök hagyományait követve a Pro 4K is képes a Blu-ray (és hamarosan 4K Blu-ray) rippek (ISO vagy BDMV mapparendszer) menüjének megjelenítésére, pont úgy, mint egy optikai korongokat használó asztali BD-lejátszó. Az egyéb népszerű 2D/3D videóformátumok (pl. MKV, TS, MP4, MOV, AVI) mellett az összes ismertebb tömörítettlen vagy veszteségesen és veszteségmentesen tömörített zenefájl is lejátszható, beleértve a 2018-ban már kötelezőnek számító DSD-t is. Az igazi újdonság azonban a Pro 4K esetében a 4K/60 fps felbontású lejátszási képesség, akár 10-bites HDR színtartomány esetében is a HDR10-támogatásnak  és a HDMI2.0 csatlakozónak köszönhetően. HDMI-ből nem csak kimenet, de bement is található a készüléken, amelyről max. 1080p felbontásban képes rögzíteni is az elérhető háttértárakra.
.
.
A Dune HD lejátszókon 2016 szeptembere óta létezik a saját videós jukebox, a My Collection alkalmazás, amely természetesen a Pro 4K-nál is az „alapfelszereltség” része. Ennek segítségével filmgyűjteményünkhöz a lejátszó saját maga készít egy látványos grafikus felületet, miután a fájlnevek alapján internetes filmes adatbázisokból letölti a filmleírásokat (akár magyarul is), szereplőket, borító- és háttérgrafikákat. Azután gyűjteményünket már fájlnevek helyett a filmborítókat látva böngészhetjük, műfajokra, évszámra szűrhetünk, elolvashatjuk az alkotók és szereplők biográfiáját, sőt olyan filmek adatlapjára is továbbléphetünk, amelyek nincsenek is meg nekünk!
.
.
Az újdonság egyébként teljes értékű androidos asztali számítógép is egyben (billentyűzet, egér, Bluetooth perifériák, USB-s DAC-ok kezelésével), nem „csak” egy 4K/60fps HDR10, 3D hálózati/USB/SATA médialejátszó. Tetszőleges androidos alkalmazás telepíthető a Play Áruházból, pl. 4K-s videókat is lejátszó Youtube, Netflix, játékok, webböngésző, Facebook, stb.
Az idén megjelent Dune HD Pro 4K mellett a kiállítás M szintjének Szekszárd termében kipróbálható lesz a gyártó aktuális kínálatának három, Sigma Designsmédiaprocesszorral  épített modellje is. A Solo LiteSolo 4K és Duo 4K típusok a VXP képjavításnak köszönhetően adaptív módon növelik a kép egyes részeinek kontrasztját, csökkentik a zajt, és professzionális módon skálázzák fel a kisebb felbontású tartalmakat akár 4K-ra is. Bár 4K felbontás mellett max. 30 fps lejátszására képesek (igaz, ennél nagyobb képsebességű UHD Blu-ray kiadványok máig nem is jelentek meg), és a HDR10-es tartalmakat visszakonvertálják a hagyományos Blu-ray-ek SDR színtartományára, ha max. 1080p-s vetítőnk vagy tévénk mellé keresünk médialejátszót, jelenleg képminőség és fájlkompatibilitás terén ezeknél nem igen lehet jobbat találni. A Solo 4K és a Duo 4K Z-Wave okosotthonvezérlő-kártyával is rendelkezik, így az ingyenesen letölthető szoftverrel otthonunk vezérlőközpontja is lehet. A Duo 4K ráadásul egy 32-bites ESS Sabre ES9018K2M referencia szintű DAC-kal és XLR szimmetrikus analóg kimenetekkel gondoskodik a minőségi sztereó zenelejátszásról – ha éppen nem mozizásra használnánk.
Valamennyi Dune HD készülék OLED TV-n tesztelhető az idei Házimozi és HiFi Show-n, a NEON Multimedia termében!