László Attila: A „lelki” fülemet nem tudom kikapcsolni

László Attila, a 25. Hifi Show zenész nagykövete, ötven éve a hangzásból él. Pontosan tudja, mi vész el vagy marad meg a zenei hangzásból a stúdiótól a lakások reprodukciós helyszínéig. 2026-ban Artisjus Életműdíjjal ismerték el munkásságát.

Tizenkét évesen, tanár nélkül, felvételekről tanultál gitározni. Min hallgattad akkor a zenét, és mit lehetett egyáltalán kihallani azokból a felvételekből?

– Kazettás magnón vagy lemezről hallgattam zenéket. 1965 utáni időszakról van szó. A lényeget így is ki lehetett hallani belőlük, a hatást, érzéseket ezek a lejátszók is remekül közvetítették.

Első zenekarodban, a Kaszakőben, ami a ’77-es Ki Mit Tud?-on második helyezést ért el, fuvola, oboa és fagott szólt a gitár mellett. Honnan jött ez a szokatlan hangzáskép, és miért tértél vissza hozzá évtizedekkel később a Once Upon a Time lemezen?

– Valóban újszerű hangzás volt ez, nem tudok róla, hogy zenekar hasonló összeállításban játszott volna itthon akkoriban. A fúvós kórus itt fafúvósokból állt, lehetőség nyílt dinamikus ritmusokat és zenei „pasztell” színeket is együtt használni. A Once Upon a Time című lemezen azért nyúltam 27 év után ismét ehhez a hangzásvilághoz, mert már hiányzott.

A Things című lemezed Tony Lakatossal a nyolcvanas években a német Jazzpoint Records kiadónál, európai terjesztésben jelent meg. Mit tanultál ott a lemezkészítésről, amit később itthon is tudtál kamatoztatni?

– Azt a minden részletre kiterjedő profi hozzáállást, ami valóban segít abban, hogy a zenei mondanivaló minél jobban átjöhessen. Végül is ez a lényeg. Odafigyelés volt és a kiemelkedő zenei részek hangsúlyozása. A promóció fontosságáról is sokat lehetett tanulni ott a grafikától a turnészervezésig.

Pályád során a műfaj legnagyobbjaival játszottál: Randy Brecker, Billy Cobham, Peter Erskine, Bob Mintzer, Anthony Jackson, James Moody, Gary Willis, Miroslav Vitous, Patti Austin. Fantasztikus névsor. Mit kaptál ezektől a muzsikusoktól, amivel úgy érzed, hatással voltak rád, a zenédre, a személyiségedre?

– Mindegyik találkozás – próbák, koncertek – más volt. Jó esetben nem az a lényeg, hogy egy ilyen alkalommal egy zenei „skalpot” meg lehet szerezni, hanem olyan lehetőség, hogy akár a Föld túlsó feléről érkezett muzsikussal közösen lehet beszélni a zene nyelvén. Erre a jazz különösen alkalmas. Ezeknek a nagy formátumú előadóknak, mindegyiküknek van valamilyen „zenei találmánya”. Na, ezekből hazavinni valamit, az egy igazi élmény! A lehetőség pedig, hogy velük közösen hozzunk létre valamit, egészen egyedi lehet.

A jazzközönségen túl sokan Charlie és Cserháti Zsuzsa dalainak szerzőjeként ismernek. Mennyiben más fejjel írsz slágereket énekeseknek, mint egy jazzkompozíciót?

– Énekes zenéimnél elsősorban az előadó egyéniségére, adottságaira figyelek. Azt igyekszem zenei eszközökkel minél inkább kihangsúlyozni. Ez aztán sokszor meghálálja magát. A jazzkompozícióknál is lehet hasonló a helyzet, ott a „dramaturgia” nagyobb szerepet kap.

Hangzás, stúdió, zenehallgatás

Mit hall a zenész, amikor zenét hallgat? Ki tudod kapcsolni a szakmai füledet és élvezed a muzsikát, vagy mindig elemzed, amit hallasz?

– A „szakmai” fülemet ki tudom kapcsolni, a „lelki” fülemet viszont nem, és ez szerintem így van jól. Ez utóbbival érzem, amikor egy zene, vagy akár annak bizonyos részletei igazán betalálnak nálam. Ilyenkor oda kell figyelni, hoppá… itt mi történt? Ez lehet egy jó előadótól, egy kompozíciótól, de lehet egy jó hangzástól, sound-tól is. A ’90-es években pl. rongyosra hallgattam – többek között a hangzás miatt – a Yellowjackets amerikai jazzegyüttes felvételeinek részleteit, és mit ad Isten? 2014-ben alkalmam volt a zenekar két zenészével együtt lemezt felvenni Los Angelesben, ahol a keverést szintén a Yellowjackets Grammy-díjas szenzációs hangmérnöke készítette. Életre szóló élmény volt!

Otthon min hallgatsz zenét? Van saját hifirendszered, és ha igen, mi alapján választottad?

– Különböző rendszereken hallgatok zenéket. Van hifirendszerem, magas színvonalú. Vásárlás előtt mindig sokáig hallgatom a hangképet, különböző zenéken tesztelve. A hangszóró nagyon fontos, nálam a laptophoz is kitűnő hangszórók csatlakoznak.

Bakelit, CD vagy streaming? Változott-e az évek során, hogy melyik formátumot preferálod, és ha igen, akkor miért?

– Mindegyik más helyzetben tud érvényesülni a legjobban. A bakelit csúcs volt abban az időben, amikor az emberek még leültek és pl. folyamatosan végighallgattak egy lemezt. A digitális korszak elhozta az editálás új lehetőségeit, ezért a felvételek jó része már digitálisan készül, és ehhez a CD igen jó hordozónak bizonyult. Aztán egy ideje már előtérbe került, hogy ne legyen fizikai hordozó, így belépett pl. a streaming, ami új lehetőségeket hozott a lehallgatás terén. A hangminőségben a különbségek megvannak. Kérdés, hogy a hallgató az adott helyzetben éppen melyiket preferálja.

A gitárhang a kézben, a hangszerben és az erősítőben születik, és jó esetben egy stúdiófelvételben realizálódik. Ebből mennyit ad vissza egy átlagos otthoni rendszer, és mennyit egy igazán jó?

– Egy igazán jó gitárhang nagyon fontos a gitárosnak, olyan, mint egy operaénekesnek a saját hangszíne. Jó gitárhangot találni sokszor életprogram egy gitárosnak 🙂 Sokszor egyébként ez ragadja meg először a hallgatót. Ha igazán jó gitárhangot hallasz egy átlagos rendszeren, akkor mondjuk „lefekszel” tőle, ha pedig egy kiemelkedően jó felszerelésen hallgatod, akkor „kifekszel” tőle.

Az Édenkert 1983-ban analóg technikával készült, a Good Luck már digitális korszakban. Melyik lemezed szól ma a leginkább úgy, ahogyan az a fejedben megszólalt?

– Az Édenkert 1983-ból.

Ha valaki a 25. Hifi Show-n egyetlen László Attila-felvétellel szeretne tesztelni egy rendszert, melyiket ajánlod, és mire figyeljen benne?

– A „Ballet on the Moon” című szerzeményemet a The Only One című László Attila Band albumunkról. Úgy érzem, harmóniák alakultak ki benne a kompozíció és a szólisták között, hangzásban a dinamikus és a finomabb részek között, a magas és mély frekvenciák megszólalása között.

A Concerto jazzgitárt és kamarazenekart, a Magic City big bandet rögzít. Hogyan készült ez a lemez, és mi a legnehezebb egy elektromos gitár és egy akusztikus együttes közös felvételében?

– Számomra olyan zene, ahol a gitár hangja a lead a nagyzenekar élén, régi vágyam volt, és örülök, hogy kétféle formációval is sikerült megvalósítani. A jó arányokat, hangszíneket megtalálni nagyon fontos. Ebben segítségemre volt három nagyszerű gitárom is a felvételeken.

Milyen gitárokon és erősítőkön játszol ma, és mennyit változott a saját hangideálod ötven év alatt?

– Van hét kitűnő gitárom, mindegyiknek más az erőssége, másfajta zenékhez szoktam őket használni. A favoritok: Gibson L5, Fender Telecaster, L.A. Megyesi modell. A zenei stílusok változtak, de ezekkel a hangszerekkel lényegében mindent el lehet játszani. Ha hasonlattal szeretnék élni, örülök annak, hogy az „operaénekes” még ötven után is szereti a hangját 🙂

Tanítás, jelen, Hifi Show

Közel negyven éve tanítasz a Zeneakadémián. Min hallgatnak zenét a mai növendékek, és érződik-e a játékukon, hogy telefonon, fülhallgatón nőttek fel?

– Nagyon jól játszanak, egyetemisták, sokat foglalkoznak a zenével és rengeteget hallgatnak. Ez azt is jelenti, hogy ez a legkülönbözőbb helyzetekben, a legkülönbözőbb eszközökkel történik. A játékukon az érződik, hogy ma már lehetőségük van sokfajta formában zenéket hallgatni, megszólaltatni.

Saját abszolút szolmizációs rendszert dolgoztál ki, és online gitárleckéket készítesz (L.A. GuitarLessons). Mi hiányzott a meglévő módszerekből?

– Az abszolút szolmizációs rendszerem, az „absol” segítségével a hangok abszolút nevei gyorsan és könnyen kiénekelhetőek. Ezáltal hasonlóvá válhatnak az előnyei a relatív szolmizációs rendszerhez – aminek idehaza nagyszerű iskolája van –, de kiterjesztettebb módon. Az „L.A. GuitarLessons” gitáros videós oktatósorozat pedig olyan jellegzetes gitáros fordulatokat mutat be és elemez, amik közel állnak hozzám, saját szerzeményeimből és szólóimból vett példákon keresztül.

Négy éve jelent meg a Fusion Circus című lemezed, amiben háromtagú fúvóskar szól, közben egy kvintett is játszik. Min dolgozol most, várható-e új lemez?

– Most nem annyira felvételekre, mint inkább nagyobb szabású koncertekre koncentrálok. Jövő év első felében a Concerto című jazzgitár-versenyemnek újabb bemutatója lesz szimfonikus vonósokkal Veszprémben, a Müpában a Jazz Showcase tehetségkutató verseny 20. évfordulós jubileumi koncertjének zenei vezetője leszek, a Zeneakadémián pedig az egyetem big bandjével adunk közös koncertet.

Idén megkaptad az Artisjus Életműdíját. Mit jelent egy ilyen elismerés valakinek, aki ma is aktívan koncertezik és komponál?

– Nagyon sokat jelent nekem ez a díj! Egyrészt az egyik legkomolyabb szakmai elismerés, másrészt egy hosszú és számomra örömteli időszak munkájának pozitív visszajelzése.

Mit üzensz annak, aki még soha nem hallotta a kedvenc lemezét igazán jó hifirendszeren?

– Próbálja ki, hallgassa meg, és figyelje, hogy milyen hatást vált ki belőle. Az maga a valóság…

Köszönöm az interjút, egyben azt is, hogy mint a 25. jubileumi Hifi Show zenész nagykövete, zenélsz is a látogatóknak a kiállítás mindkét napján.

Soltész Rezső